Épp hazafelé tartottunk a bátyámmal egy hosszú műszak után a patkányfarmról. Fáradtan ültünk mindketten a síliften, ami felvitt a Bringebaerstylteoy utcába, amikor megláttuk ezt a kedves norvég családot. Egyből rabul ejtettek. Na nem a szépségükkel, harmóniájukkal vagy humorukkal, hanem egy kalasnyikovval. Hetekig tartottak egy szinte üres szobában, ahol csak egy tévé volt: reggel a Duna tv történelmi műsorait, ebédidőben norvég komédiát, felirat nélkül, este pedig egy-egy Billy Zane filmet kellett kötelező jelleggel megnéznünk.

A legrosszabb az egészben a bizonytalanság volt: nem tudtam mit akarnak velünk. A harmadik hét végén megkérdeztem, és készségesen elárulták (talán előbb is megkérdezhettem volna), hogy meg fognak főzni, a bálnapörkölt mellé dísznek teszik az agyunkat, csak előbb fel kell hízlalni, ezért kaptuk a sok szellemi táplálékot.